Food guide

Melyek a legegészségtelenebb étkezési szokások? 2. rész

2015. április 26. 16:37 - PereckeFood

Az egészségtelen étkezési szokások bemutató cikksorozatunk első részéből megtudhattuk, hogy miért célszerű jó előre megtervezni a heti étkezésünket, hogy miért nem szabad túlságosan megjutalmazni magunkat hétvégén a hétköznapi kemény diéta kárára, és hogy miért kell elég vizet innunk.

Most azzal folytatnák a tanácsadást, hogy elmondjuk: nemcsak dőzsölni rossz, hanem éhezni is a nagyobb étkezések előtt, ezért célszerű mind a két dolgot kiiktatni az életünkből. Nem jó ugyanis, ha a nagy ünnepi ebédek előtt koplalunk, hiszen akkor a nagy alkalom során túlesszük magunkat. Ha betartanánk a napi ötszöri étkezést, akkor ez nem történne meg.

 

Ez vonatkozik a vásárlásra is: sose menjünk úgy vásárolni, hogy éhesek vagyunk, hiszen üres hassal minden finomság csábítóbb, és többet engedünk meg magunknak.

shutterstock_134958578_kicsi.jpg

Érdemes emellett kiiktatni a vörösborral történő elalvást is. A vörösborról sokan tartják, hogy az egészséges, mások ezt megpróbálták megcáfolni, de bármi is az igazság, azt nem árt szem előtt tartani, hogy egy pohárban 160 kalória van.

Igen, ez már elég indok arra, hogy inkább egy nyugtató teát igyunk, hiszen a szervezetünket amúgy felpörgető és dehidratáló alkohollal szemben az megnyugtat, és szinte elvezet a párna pihe-puha ölelésébe.

Az ülő munkát végzőknek hasznos tanács, hogy kerüljék az íróasztalnál történő étkezéseket. Munka közben, képernyő előtt történő étkezéskor hajlamosabbak vagyunk túlenni magunkat, és mivel közben még megnyugodni sem tudunk, ezért az emésztésünknek sem segítünk.

Emellett célszerű elkerülni azt is, hogy sportolás esetén az ember automatikusan étellel jutalmazza magát. Merthogy azt gondoljuk, ha már mozgunk, akkor ehetünk bármit. Nos, ez nem igaz, hiszen bár a sporttal elégetett kalóriákat pótolni kell, azt sosem szabad nagyobb adag egészségtelen étellel megtenni. Aki fogyni akar, annak akkor is oda kell figyelnie az étkezésre, ha megfelelő mennyiségben sportol.

Utolsó tanácsként pedig ne feledjük: kerüljük a túl sós ételeket, az ugyanis megterheli a szervezetünket. Érdemes leszokni az utánsózásról és a sok sót tartalmazó ételekről.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://foodguide.blog.hu/api/trackback/id/tr237395546

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása